Hippói Szent Ágoston az elhunytakért végzett jámbor gyakorlatokról

Absztrakt

Az Egyház mindig igyekezett – a katolikus hit alapján – eligazítást adni a keresztények számára a helyes és megengedhető temetési gyakorlatokkal kapcsolatban. Az 5. században Hippói Szent Ágoston is – Nolai Szent Paulinusz püspöktársa felhívására – külön értekezést szentelt ennek a témának, amely a De cura pro mortuis gerenda címet viseli. A mű abból az alapvető kérdésből indul ki, hogy van-e lelki haszna az elhunytnak abból a jámbor gyakorlatból, hogy egy közismert szentnek a síremléke közelében temetik el. Szent Ágoston először a holtakért való közbenjárás elvi lehetőségével foglalkozik, amelyben ötvözi a Szentírás üzenetét az Egyház hagyományával. Ezt követően foglalkozik általánosságban a temetés kérdésével: kinek és miért fontos egyáltalán az, hogy az elhunyt el legyen temetve; és ha egyszer a természeti törvény arra sarkall, hogy adjuk meg embertársainknak a végtisztességet, mi értelme van a temetéssel kapcsolatos egyéb körülmények biztosításának? A mű második részében a szerző külön értekezik az elhunytaknak az élőkkel való kapcsolatfelvételének természetéről, mivel voltak, akik halottak – személyesnek vélt – megjelenéseivel érveltek a temetés abszolút szükségessége mellett. A szerző tapintatosan, de határozottan érvel amellett, hogy a test temetése elsősorban az élők számára fontos, mégpedig mint emberi és keresztényi kötelesség, az elhunytakról való gondoskodás pedig alapvetően lelki természetű.