Születéskorlátozás és civilizációs kérdések

Absztrakt

1987-es doktori értekezésében, amelyet a Pápai Laterán Egyetemhez akkreditált Alfonsiana Akadémián (Róma, Olaszország) készített, a szerző a születésszabályozás kérdését vizsgálta a vidéki közösségekben Magyarországon 1945 előtt. Magyarországon a születésszabályozási gyakorlatokat általában az elmaradottabb régiókban alkalmazták. A magyar falvakban elterjedt egyenlő öröklési rendszer (minden gyermek ugyanakkora részt örököl) hosszú távon nem bizonyult életképesnek, ellentétben a sváb falvakban tapasztalható normann öröklési rendszerrel, amely több évszázados tapasztalat alapján fenntarthatóbbnak bizonyult. A tanulmány az ormánsági, sárközi és más falvak születésszabályozási gyakorlatára vonatkozó hazai kutatások eredményei alapján arra a következtetésre jutott, hogy az anyagi és gazdasági szűkösség leküzdésének útja nem a jövő horizontjának szűkítése, hanem éppen ellenkezőleg: annak tudatos vállalása és az érte való küzdelem. A dolgozat foglalkozik a kérdés modern társadalmakban történő alakulásával is, Nyugaton és Keleten egyaránt, és megállapítja, hogy civilizációs változás történt. A következtetésekben felmerül a kérdés, hogy vajon az egyházaknak van-e felelőssége és képessége a cselekvésre vantkozóan.