Lektorálási folyamat
Annak érdekében, hogy a közölt kutatások tudományos megalapozottsága, szakmai színvonala és eredetisége biztosított legyen, a folyóirat Tanulmányok rovatába benyújtott valamennyi kézirata kettős vak lektorálási eljáráson megy át.
A lektorálási folyamat az alábbi szakaszokból áll:
1. A KÉZIRAT BENYÚJTÁSA
A szerző a kéziratot a folyóirat online felületén keresztül nyújtja be.
2. ELŐZETES FŐSZERKESZTŐI ELLENŐRZÉS
A főszerkesztő előzetesen megvizsgálja, hogy a kézirat illeszkedik-e a folyóirat profiljához, valamint megfelel-e a Szerzői útmutatóban rögzített alapvető tudományos és formai követelményeknek. Azok a kéziratok, amelyek ezeknek a feltételeknek nem tesznek eleget, külső lektorálás nélkül elutasíthatók.
3. SZAKLEKTOROK FELKÉRÉSE
Amennyiben a kézirat további elbírálásra alkalmas, a főszerkesztő az ügyvezető szerkesztő közreműködésével legalább két, az adott szakterületen jártas és a szerzőtől független szakértőt kér fel a kézirat bírálatára. A lektorok kiválasztásáról a főszerkesztő és az ügyvezető szerkesztő gondoskodik, szükség esetén a szerkesztőbizottság további tagjainak bevonásával. A szerkesztőbizottság elnöke a kéziratok rendes bírálati folyamatában nem vesz részt; feladata elsősorban a panaszok és fellebbezések elbírálása.
A folyóirat kettős vak lektorálási eljárást alkalmaz, amelynek során a szerzők és a lektorok kiléte kölcsönösen rejtve marad.
4. A SZAKLEKTORI FELKÉRÉS ELFOGADÁSA VAGY VISSZAUTASÍTÁSA
A felkért bírálók szaktudásuk, rendelkezésre állásuk és az esetleges összeférhetetlenség mérlegelése alapján döntenek arról, hogy vállalják-e a kézirat szakmai lektorálást. Ha a felkérést nem tudják elfogadni, lehetőség szerint más szakértőket ajánlanak.
5. A LEKTORÁLÁS LEFOLYTATÁSA
A szaklektorok a folyóirat bírálati szempontrendszere alapján értékelik a kéziratot, és javaslatot tesznek annak közlésére. A szaklektori javaslat a következő lehet:
- elfogadás változtatás nélkül
- elfogadás kisebb javításokkal
- jelentősebb átdolgozás után ismételten benyújtandó
- elutasítás
6. A SZAKLEKTORI VÉLEMÉNYEK ÉRTÉKELÉSE ÉS A SZERKESZTŐI DÖNTÉS
A főszerkesztő a beérkezett lektori véleményeket az ügyvezető szerkesztővel, valamint szükség esetén a szerkesztőbizottság tagjaival egyeztetve értékeli, majd dönt a kézirat további sorsáról. A döntés a kézirat elfogadására, elutasítására, illetve kisebb vagy nagyobb átdolgozás előírására irányulhat. Szükség esetén további külső szakértő bevonására is sor kerülhet.
7. A DÖNTÉS KÖZLÉSE A SZERZŐVEL
A főszerkesztő vagy az ügyvezető szerkesztő tájékoztatja a szerzőt a szerkesztőségi döntésről, és szükség esetén megküldi a lektori véleményeket, valamint a javítást segítő észrevételeket is.
8. REVÍZIÓ ÉS TOVÁBBI ELBÍRÁLÁS
Amennyiben a kézirat változtatás nélkül elfogadható, a publikálási folyamat a technikai szerkesztés szakaszába lép.
Ha a kézirat esetében kisebb vagy nagyobb javítás szükséges, a szerző felkérést kap annak átdolgozására a lektori megjegyzések figyelembevételével.
- Jelentősebb átdolgozás esetén a javított kéziratot rendszerint ismét megküldik az eredeti lektoroknak további értékelésre.
- Kisebb javítások esetén a javított változatot a főszerkesztő és az ügyvezető szerkesztő is elbírálhatja anélkül, hogy azt ismételten megküldenék a lektoroknak.
